Milyen betegség a hastífusz?

A betegséget a Salmonella typhi vagy a Salmonella paratyphi nevű tokos baktérium okozza.

Terjedés:

A betegség emberről emberre terjed, a fertőzött ember székletével szennyezett víz vagy étel, szennyezett tárgyak vagy piszkos kéz révén. A rossz közműellátottság (csatornázás hiánya), a zsúfoltság és a rossz higiénés körülmények elősegítik a fertőzést. Tömeges megbetegedést okozhat, ha az ivóvízhálózat fertőzött széklettel szennyeződik.

Lappangási idő:

Lappangási ideje átlagosan 2 hét (3-30 nap).

Tünetek:

A betegségnek négy szakasza van. Az első szakaszban enyhe légúti tünetek jelentkeznek fejfájással, fáradékonysággal. A nyelv lepedékes, a betegnek székrekedése van. A második fázisban bőrkiütések jelennek meg, a láz fokozatosan emelkedik és elérheti a 40-41°C-t, valamint a beteg tudata zavart lehet. A harmadik szakaszban a láz csökken, hasmenés, szövődményként bélperforáció léphet fel. A fertőzés jelentős lépmegnagyobbodással is jár. Végül a lassú lábadozás következik, amely után a gyógyult beteg még évekig ürítheti a baktériumot, tehát még sokáig fertőzőképes maradhat.

A betegség lefolyása:

A fertőzés súlyossága nagyon eltérő lehet, az antibiotikumok megjelenése előtt a betegek 10-20%-a meghalt, azt követően a halálozás 1% alá csökkent. Napjainkban az antibiotikum rezisztens S. typhi törzsek megjelenése miatt újra kórházi kezeléssel és szövődményekkel járó súlyos eseteket fordulnak elő.

Kezelése

A hastífusz kezelése antibiotikummal történik.

Megelőzés:

• a higiénés rendszabályok betartásával, • a jó minőségű ivóvíz fogyasztása, (utazás során fogmosáshoz is palackozott vizet használjunk)
• zöldségek, gyümölcsök megfelelő tisztítása étkezés előtt,
• tenger gyümölcseinek fogyasztásakor ajánlott a megfelelő hőkezelés,
• kerüljük a jégkocka és fagylalt fogyasztását, ha nem lehetünk biztosak abban, hogy megfelelő minőségű vízből készültek.
Különösen érdemes betartani ezeket az óvintézkedéseket a Földközi-tenger térségében, Ázsiában és Dél-Afrikában.
A legfőbb megoldás a hastífusz megelőzésére a védőoltás beadatása.

Kinek javasolt a hastífusz elleni védőoltás?

• Hastífusz elleni védőoltásban kell részesíteni a beteg vagy kórokozó-hordozó környezetében élőket.
• Oltandók a foglalkozásuk miatt veszélyeztetettek pl. például, akik munkájuk révén szennyvízzel, emberi ürülékkel rendszeresen kontaktusba kerülhetnek (csatornamunkások, vasutak mentén dolgozók, mélyépítők, laboratóriumok és kórházi fertőző osztályok munkatársai stb.). Ebben az esetben a védőoltást a munkáltató kötelessége biztosítani.
• Oltandók a fertőzött, endémiás területre utazók is, ha huzamosabb ideig tartózkodnak kedvezőtlen higiénés körülmények között. Különösen fontos az immunizálás, ha az utazás multirezisztens (többféle antibiotikummal szemben ellenálló) törzsekkel fertőzött területre történik (India, Pakisztán).

Mikor kell beadni?

A hazai gyógyszertári forgalomban lévő vakcina
• 2 éves kor felett adható
• Utazóknak ajánlott legalább 2 héttel az utazás előtt megkapni Az alapimmunizáláshoz egy oltás elegendő.
• Védőhatása 60–80%-os, aminek egyik oka, hogy nincs védőhatása a hastífusz okaként 20%-ban felelős S. paratyphi ellen.

Mennyi időre szóló védettséget biztosít?

A hastífusz kockázatának folyamatosan kitett személyeket 3 évenként ajánlott újabb oltásban részesiteni.

Mikor nem lehet beadni?

• Ha valakinek egy korábbi alkalommal a vakcina beadását követően súlyos allergiás tünete volt
• Védőoltás bármely összetevőjével szembeni ismert túlérzékenység esetén
• Akut - lázas - betegség esetén

Forrás:
1) Felnőttkori védőoltások kézikönyve – Gyakorlati útmutató orvosoknak– szerk. Prof Dr. Mészner Zsófia / Hastífusz elleni védőoltás fejezet, írta Dr. Jelenik Zsuzsanna (2019)
2) Plotkin's Vaccines (Seventh Edition) 61 / Typhoid Fever Vaccine - Author Myron M.Levine 2018, Pages 1114-1144.e10